Creed II. (bemutató: január 3.)
A Rocky-sorozat spinoffja, amely voltaképp a franchise hetedik folytatásként is értelmezhető, 2015-ben elég nagyot ütött (haha) ahhoz, hogy folytatást kapjon. A filmben feltűnik Ivan Drago (Dolph Lundgren) is, aki Adonis Creed apjának halálát okozta anno.
Ralph lezúzza a netet (bemutató: január 10.)
Az év egy igazi meta-animációs filmmel indul, valószínűleg még geekebb lesz, mint az első rész, a Rontó Ralph.
Üveg (bemutató: január 17.)
M. Night Shyamalan miután az egyik legtehetségesebb sci-fi rendezőnek indult A hatodik érzékkel, a Sebezhetetlennel és a Jelekkel, a 2010-es években mindent megtett Az utolsó léghajlítóval és A Föld utánnal, hogy lerombolja saját nimbuszát. 2016-ban a Széttörve jelentette a nagy visszatérést, ami most folytatást kap úgy, hogy a rendező összeköti a Sebezhetetlennel.
Kursk (bemutató: január 17.)
Mindig bénácskának hat, amikor angolszász színészek jelenítenek meg orosz szereplőket és szlávos akcentussal próbálnak beszélni, ennek ellenére érdekes filmnek ígérkezik a Kursk, amely feltárja, mi vezetett az atomtengeralattjáró és teljes legénységének pusztulásához.
LEGO kaland 2. (bemutató: február 7.)
2019-ben sem maradunk LEGO-film nélkül, ezúttal Emett, a teljesen hétköznapi sárga emberke kap új kalandot.
Kedvenc (bemutató: február 7.)
Yorgos Lanthimos korábbi filmjei, például az Egy szent szarvas meggyilkolása vagy a Homár nem különösebben nézőbarátra sikeredtek, de ezúttal egy jóval populárisabb alkotást készített. A 18. században, Anna királynő udvarában játszódó történet valós történelmi eseményeken alapszik, de közel sem egy poros, naftalinszagú kosztümös drámáról van szó, hanem egy kifejezetten humoros alkotásról.
Alita: A harc angyala (bemutató: február 14.)
Robert Rodriguez rendezői filmográfiájában a zseniális és a csapnivaló filmek követik egymást. Ha a sorminta működik, a James Cameronnal közösen írt romantikus sci-fi-kaland-akciófilmje jó kell, hogy legyen. A trailer alapján egyelőre nehéz eldönteni.
Így neveld a sárkányodat 3. (bemutató: február 21.)
A DreamWorks Animation pár éve jócskán beletenyerelt ebbe az ötletbe, Hablaty és Fogatlan története pedig végre körbeér, lezárul a trilógia.
Marvel Kapitány (bemutató: március 7.)
Még mielőtt megérkezne a Bosszúállók negyedik része és kiderülne, hogy Vasember és társai miként tudják visszacsinálni Thanos csettintését, jön Marvel Kapitány, ráadásul ’80-as, ’90-es évekbeli sztorival.
Kedvencek temetője (bemutató: április 4.)
A horrorpápa Stephen Kingnek már számon tartani is alig lehet az adaptációit, annyi készül mostanában, a soron következő pedig a Kedvencek temetője remake-je lesz, ami az előzetese alapján igen creepy-nek ígérkezik.
Shazam (bemutató: április 4.)
Egy vicces szuperhősfilm a DC-től a sok komolykodás után.
Hellboy (bemutató: április 11.)
Guillermo del Toro Hellboy-a 2008 után nem kapott harmadik részt, az újévben viszont érkezik egy reboot a Stranger Things Jim Hooperjének, David Harbournak a főszereplésével.
Bosszúállók: Végjáték (bemutató: április 25.)
Szuperhősfilm fronton 2018 legnagyobb dobása a Bosszúállók 3 volt, amely egyetlen filmbe terelte a 10 évig építgetett univerzum alkotásainak szinte összes szereplőjét, hogy aztán egy drámai fordulattal hattyúdal váljon a franchise-ból 2019-ben. A Végjáték után már biztos nem lesz az a Marvel filmes univerzuma, mint korábban.
Pokémon – Pikachu a detektív (bemutató: május 9.)
Az élőszereplősített Pokémon-film Ryan Reynolds Pikachujával instant must-see film az új évben.
Aladdin (bemutató: május 23.)
Az Aladdinról viszont ez már közel sem mondható el. Rémesen erőltetettnek tűnik, bár biztosan varázslatos lesz.
John Wick 3. (bemutató: május 23.)
A nyugodt életre vágyó bérgyilkos talán a trilógiazáró epizódban megpihenhet.
Minecraft – A film (bemutató: május 23.)
Igen. Ez egy Minecraft inspirálta film lesz.
Godzilla 2. – A szörnyek királya (bemutató: május 30.)
A trailer alapján ez a folytatás is a nagyobb, hangosabb elvet követi. Ez a film pont annyit ad, aminek árulja magát: Godzilla bazi nagy szörnyek ellen harcol.
X-Men: Sötét Főnix (bemutató: június 6.)
A rebootolt X-Men-sorozat a mutánsos képregények egyik legelismertebb darabját, a Dark Phoenixet adaptálja vászonra. Remélhetőleg jobban sikerül majd, mint két éve az Apokalipszis.
Rocketman (bemutató: június 6.)
Az Elton Johnról szóló biopicet valószínűleg nem láttad jönni. Pedig lesz egy ilyen.
Toy Story 4 (bemutató: június 20.)
A teljes mértékben számítógépes úton készült egész estés animációs filmek sorát megnyitó Toy Story ismét visszatér. Kérdés, hogy az amúgy jól lezárt harmadik rész után mit tud még ez a franchise felmutatni.
Transformers 6. (bemutató: június 27.)
Bár az Űrdongó-spinoff egy kisebb hatásfokon pörgő, barátságosabb Transformers-film volt, nem kell félni, az újévben Michael Bay visszatér az alapokhoz és természetesen a robbantáspornóhoz.
Pókember: Idegenben (bemutató: július 4.)
Hogy a nyár se teljen el Marvel-mozi nélkül, arról a barátságos hálószövő gondoskodik. Ellenlábasa Mysterio lesz, méghozzá Jake Gyllenhaal megformálásában.
A kis kedvencek titkos élete 2 (bemutató: július 4.)
Ha minden igaz, az Illumination Entertainment alkotóinak fejében maradt pár ötlet arra nézvést, hogy miket csinálnak még a házi kedvencek, miután a gazdik elhagyták otthonukat.
Az oroszlánkirály (bemutató: július 18.)
Erre a filmre is igaz ugyanaz, mint az élőszereplősített Aladdin-filmre, hogy rémesen erőltetettnek tűnik, bár biztosan pompás látványvilágú lesz.
AZ – 2. rész (bemutató: szeptember 5.)
2017 egyik kellemes meglepetése volt Stephen King újabb AZ feldolgozása, 2019-ben pedig érkezik a felnőtt szereplőkkel készült folytatása.
Kingsman 3. (bemutató: november 14.)
Bár A Kingsman: Az Aranykör nem tudta megközelíteni az első film tökösségét és viccességét, ez a sorozat sem kerüli el, hogy harmadik rész készüljön belőle.
Jégvarázs 2. (bemutató: november 28.)
Minden idők legtöbbet kaszáló animációs filmje hogy a fenébe ne kapna folytatást?!
Jumanji 2. (bemutató: december 12.)
2017 végén a Jumanji újragondolása nemcsak újszerűre sikeredett, de az egyik legviccesebb is volt abban az évben. Az új év karácsonyára jön is a folytatás.
Star Wars – Episode IX (bemutató: december 19.)
A Disney által George Lucastól felvásárolt Star Wars-franchise 2015-től gondoskodott arról, hogy a karácsony ne csak Kevinről és a Reszkessetek, betörőkről! szóljon, hanem a Csillagok háborújáról is. 2018-ban ugyan pont nem volt SW-mozi a fa alatt (a Solo májusban érkezett), de 2019-ben minden visszatér a régi kerékvágásba és ezzel le is zárul a harmadik trilógia.