A karácsonyban nemcsak kisded van, meg pásztorok és angyalok, hanem Heródes is, aki mindent és mindenkit elpusztít, aki és ami az útjában van. Úgy látszik, nekünk ez a kormányzati karácsonyi ajándék jutott, miután már hét éve csűrik-csavarják a saját törvényüket úgy, hogy azok – és csak azok – lehessenek egyházak, akik nem kevés baksisért hűen kiszolgálják az ő sokszor embertelen és a kereszténységgel semmiképpen sem igazolható céljaikat is. Ezt az újabb módosítást megint csak ellenünk találták ki, illetve benne van az Orbán Viktor fia által létrehozott Felház kivételezettsége is. Az, hogy minket egyesületnek vagy egyháznak tekintenek-e, engem nem is nagyon érdekelne, ha nem lennének az intézményeink – köztük olyanok, amelyeket még a rendszerváltás előtt indítottunk be -, és ha a működtetésük nem függne az aktuális kormány kényétől-kedvétől.

Nem akarok dohogni, de ha rafinált jogi munkával valakit szerzett jogaitól megfosztanak, az ugyanolyan brutalitás, mintha könnygázzal vagy gumibottal akarnák megakadályozni, hogy tiltakozzanak mondjuk a rabszolgamunka ellen.

A vicc az, hogy nekünk is van sportegyesületünk és egy sikeres futballklubunk, a hajléktalan fociválogatott, aztán mégse. Pedig negyvennél több csapat közül bronzérmesek lettünk a hajléktalan focivébén Mexikóban: megvertük a brazilokat, a portugálokat és az oroszokat is. A csapat kölcsönpályán vagy a saját, felfújható focipályájukon edz, de egyáltalán nem áhítozunk arra, hogy nekünk is lopjanak pénzt stadionra.

Tarlós arroganciája közismert. Mi soha nem hencegtünk, hanem dolgoztunk a mostoha körülmények ellenére. Tarlós politikai okokból vonta meg a támogatást tőlünk. Szégyellje magát – nekem még kampányfőnököm volt Tarlós, amikor 1990-ben az SZDSZ színeiben indultam és parlamenti képviselő lettem.

Az ilyen embereket nem becsülöm semmire. Ő elvette azt a pénzt, de ezzel nem nekem okozott kárt, hanem azoknak a szegényeknek, akik a főváros menedékébe húzódnak akár vidékről, akár helyben. Ez az évi 50-60 millió forint nagyon hiányzik, de a még meglévő normatívából és sok ember jóindulatából, adományából végezzük tovább a munkánkat, és évi húszezer embert látunk el.

Soros Györgyről van szó. Az pedig, hogy ő sokaknak nem szimpatikus, csak annyiban érdekes, ha megnézzük, kiknek nem az. Maga Jézus sem volt szimpatikus mindenkinek, és ma sem az. Talán azoknak a legkevésbé, akik fennhangon igyekeznek bizonygatni az ellenkezőjét. Közben pedig minden mozdulatuk ellene van annak, amit ez a csodálatos zsidó vándorrabbi képviselt életében és halálában. Sorost teljesen méltatlanul támadják, az ő gyalázása az újfajta antiszemitizmus egyik formája. Kevesen tudják talán a fiatalok közül, hogy a ’30-as években a nevető zsidót ábrázoló plakát volt az antiszemita propaganda mocskos eszköze, és az 1936-os berlini olimpia idején ugyanúgy bevonták ezeket az utcákról, mint ahogy a nevető Sorost ábrázoló kormányplakátokat Budapesten az úszó-vb idején. Azt is elfelejtik, akár az érintettek is, hogy ki mindenkit támogatott Soros: Orbán Viktort, a fiát és a kormány több tagját. Sőt, vakoknak hangos Bibliára, orvosi eszközökre és civil szervezetek megerősödésére is adott pénzt. Engem nem is az riaszt, ahogy gyűlölik és küzdenek most Soros ellen, hanem az a bűnös játék, hogy mindennek a leple alatt megőrizhessék és korlátlanul gyakorolhassák a hatalmat.

Amikor hallottam, hogy kedves barátomnak, Donáth Lászlónak a lányát is őrizetbe vették a rendőrök, rögtön hívtam, hogy miben segíthetek. Azt hiszem, minden azon múlik, hogy mennyi kitartás van bennünk. Sok múlik azon, hogy a fiatalok, akiknek sokkal több erejük van, és sokkal nagyobb a lobogás bennük, meddig bírják, illetve mennyire értik, hogy nem csupán a tanszabadságról, a CEU ügyéről vagy éppen a túlórákról van szó, hanem erről az egész nyomorult országról, amelyik 30 évvel a rendszerváltás után sikeresen leküzdötte magát Európa sereghajtójává, már csak Bulgária van mögöttünk. Ráadásul mindenhol máshol sokkal erősebb a politikai öntudat, pedig nálunk már nincs olyan része a társadalomnak, amely ellen pusztító hadjáratot ne viseltek volna, és

A hajléktalanok hálás téma egy ilyen autoriter hatalom számára, mert gondot jelentenek. Minden bizonnyal újabb és újabb csoportokat fognak találni, akikkel szemben működnie kellene a szolidaritásnak. A fogyatékkal élők, a média, a hajléktalanok, a menekültek, az egyházak, az ellenzéki pártok már mind voltak. Az időseknek még hízelegnek, de lehetnek ők is még újra panelprolik. Bárkit mondhatnék találomra, aki még sorra kerülhet, de nem akarok ötleteket adni. Szomorú, hogy az EU és az USA is tétlenül szemléli azt a randalírozást, ami itt megy. Mert legyen világos: nem a parlament előtti kiabálás és sípolás a randalírozás, hanem az a barbár munka, amit Magyarország jogrendje és működése ellen elkövet a kormány. Beleröhögnek a világ arcába, és nincs aki megállítaná őket, mert kell a szavazatuk a Néppártban, ahonnan rég ki kellett volna penderíteni a Fideszt. Bármilyen keserűen is hangzik, rég meg kellett volna vonni Magyarország szavazati jogát is. Talán okulna a társadalom is ebből: nem szabad azt várni, hogy mások megoldják helyettünk a problémáinkat. Nem lehet arra sem várni, hogy egy magát istennek képzelő személlyel szemben majd egy másik földre szállt isten vív csatát. Nekünk magunknak, a diákoknak, a háziasszonyoknak, a lúdtalpas papoknak kell észbe kapnunk, és minden áldozatot vállalva odaállni az igazság mellé. Az a baj, hogy mindig áldozatok nélkül akarjuk megúszni.

Abban bízom, hogy nem tart örökké a sötétség ott, ahol most éjszaka van. Abban, hogy végre egyszer elég lesz, és az emberek azt mondják: ennél minden jobb. Arra is számítok kicsit, hogy a kormánypárton belül is lesznek, akiknek ettől már felfordul a gyomruk, és szakítanak a ma még megbonthatatlannak látszó közösséggel. Vagy egyszer talán hajba kapnak a rablók is. Arra számítok, hogy előbb-utóbb megáll ez a folyamat, és változás jön. Azt nem tudom mikor, és ki lesz ennek az eszköze, de ahogy a történelemben nem egyszer megtörtént, akár egyik éjszakáról másnap reggelre is megváltozhat minden.